Ez összesen 30 kilométernyi szakaszt jelent. Emellett már további 48 kilométer felújítását tervezik, jelenleg az engedélyes tervek készülnek hozzá.
A békési megyeszékhely 2015 decemberében bruttó kétmilliárd forintot kapott a Modern városok program keretében, ebből történt meg a 67 utca felújítása. Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) szociális tanácsnok pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: ez volt Békéscsaba újkori történetének második legnagyobb volumenű útfelújítási programja, összesen mintegy 30 kilométernyi szakasz újult meg.
Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) frakcióvezető hozzátette: a forrásból összesen csaknem 48 kilométer hosszúságban 125 további útszakasz felújításának a terveit is kidolgozzák nyár végére. Harminchét esetben engedélyes-, hetvennégyben kiviteli- és engedélyes tervek is készülnek, és tizennégy külterületi utat pormentesítenének. Reményeik szerint erre sikerül újabb kormányzati forrást elnyerni. Az állami támogatás elnyerésének feltétele az engedélyes tervek elkészítése - húzta alá Herczeg Tamás.
A Modern városok program további fejlesztési elképzeléseiről szólva elmondták: a nyomdaipari képzőközpont és a sportinfrastruktúra létesítését célzó terveket befogadták az illetékes minisztériumok, de kormányhatározat még nem született róluk.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.
A Szekszárdi Járásbíróság a Szekszárdi Törvényszék közvetlen közelébe, a Béla király tér 4. szám alatti egykori büntetés-végrehajtási intézet épületébe költözne.