2024.04.18, Csütörtök
Fél év alatt 67 utcát újítanak fel Békéscsabán

Fél év alatt 67 utcát újítanak fel Békéscsabán

mti

2016.02.25. 09:11 - Hegedűs Gergely

Szeptember végére elkészülhet 67 utca felújítása Békéscsabán a Modern városok program keretében a kormánytól kapott kétmilliárd forintból.

Hirdetés

A projektről az önkormányzat pénzügyi, gazdasági és városfejlesztési bizottságának elnöke számolt be az MTI-nek. Ferenczi Attila kifejtette, bruttó 1 milliárd 778 millió forintból 67 belterületi utcát újítanak fel, ezek esetében közbeszerzési eljárást követően elindulhat a munka, és akár már idén szeptember végére be is fejeződhet.

További 74 belterületi utca és út esetében elkészítik a kiviteli és engedélyes terveket, és amint sikerül azok felújítására forrást szerezni, ott is megindulhat a kivitelezés. További 37 belterületi és 14 külterületi utca esetében pedig csak engedélyes terveket készítenek, ezeken a helyeken ugyanis kisajátításokat és egyéb telekrendezési eljárásokat is le kell folytatni a felújítás előtt.

„Mivel a kormányzattól kapott támogatást 2017. december 31-ig fel kell használni, ezekre az eljárásokra nem lenne elegendő idő” - közölte Ferenczi Attila.

A Fidesz helyi frakcióvezetője kiemelte: 88 millió forintot fordítanak tervezésre, 30 milliót műszaki ellenőrzésre és körülbelül 55 milliót a közbeszerzések lefolytatására és egyéb pályáztatásra.

ÚtépítésModern városok programútfelújításBékéscsaba

Hírlevél

Hirdetés