A Turul mozit két hónap alatt bontják le, a vásárcsarnok építése pedig 2018-ban kezdődhet el a Modern városok program keretében.
Megkezdődött a Tatabánya központjában található Turul mozi bontása. A tíz éve üresen álló filmszínház helyén épül fel a megyeszékhely új vásárcsarnoka - mondta el pénteken a bontás helyszínén tartott sajtótájékoztatón Schmidt Csaba polgármester.
A város várhatóan még 2017-ben megkapja a forrást a piac megvalósítására, az építkezés legjobb esetben 2018 tavaszán kezdődhet el. A bontás 60 napot vesz igénybe, költsége 100 millió forint - ismertette a polgármester, aki emlékeztetett arra, hogy a város 1965-ben épült moziját azután zárták be, hogy korszerű, több termes filmszínház nyílt a Vértes Center bevásárlóközpontban.
A Modern Városok program keretében a kormány közel 40 milliárd forintos fejlesztési megállapodást kötött a várossal. A beruházássorozat egyik része az új piac és vásárcsarnok megépítése, 1,5 milliárd forintos költséggel.





Már zajlik a fürdőcsarnok burkolása; befejeződtek a főbb betonozási munkák a fürdőcsarnokban és a barlangjáratban.
Új szakaszába lépett az M4-es gyorsforgalmi út monori pihenőhelyének kivitelezése: jelenleg a humuszréteg letermelése zajlik, amelyet régészeti szakfelügyelet mellett végeznek.