2019.03.26, Kedd
Hospice ház épül a debreceni Kenézy kórház területén
MTI

Hospice ház épül a debreceni Kenézy kórház területén

magyarepitok.hu

2017.03.08. 14:26

Antal Zsófia

Az intézményben szerdán adták át az új hospice osztályt, mely a tervek szerint később a még idén létrejövő épületbe költözik.

Hirdetés

A régióban egyedülálló hospice-palliatív osztály nyílt szerdán a debreceni Kenézy kórházban: a végső stádiumban lévő daganatos betegek ápolására szolgáló terápiás részleget Lampé Zsolt, az intézmény főigazgatója mutatta be. A kórház azt a célt tűzte ki, hogy az új osztályon a lehető legmagasabb életminőséget biztosítsák a betegeknek életük utolsó szakaszában. A belgyógyászati tömbben működő osztályon egyszerre húsz embert ápolhatnak, jelenleg hat beteg tartózkodik itt.

Az önkormányzat azonban csaknem 100 millió forintos támogatásából és 135 millió forint pályázati pénzből a tervek szerint még ebben az évben hospice házat épít fel a kórház területén. Az osztály ezután ebbe az épületbe költözik majd.

Porkoláb Gyöngyi, a debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: az életvégi ápolás, az „útvégi méltóság” fontosságára már tíz éve szemléletformáló programokkal hívják fel a figyelmet, ezekkel mintegy félmillió embert - gyerekeket, szülőket, szakápolókat, orvosokat - értek el. Példaértékű együttműködés alakult ki a város, a szakma és a civil szervezetek között, ennek egyik legjelentősebb állomása a hospice-osztály, majd év végén a hospice-ház megnyitása lesz.

Juhász Árpád osztályvezető adjunktus arról beszélt, hogy az egészségügyi világszervezet (WHO) ajánlása szerint egymillió betegre ötven hospice-ágyat kellene biztosítani, ami Magyarországon a jelenlegi 216-tal szemben 500 ágyat jelentene. Ugyanakkor jelentős változások történtek az elmúlt években, a társadalombiztosítás ma már támogatja a betegek végső életminőségét jelentősen befolyásoló ellátást.

kórházfejlesztésMi épül?Debrecenegészségügyi fejlesztés

Hirdetés

Hirdetés