A Heves megyében épül meg Magyarország egyetlen búzakeményítő gyára.
Megtartották a Visonta Projekt Kft. búzafeldolgozó üzemének ünnepélyes alapkőletételét – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből. A közel 30 milliárd forintból megvalósuló beruházás több mint 250 főnek ad munkalehetőséget, emellett közvetetten több mint 500 ember megélhetését biztosítja a régióban az NGM tájékoztatója szerint. A 33 ezer négyzetméteres üzem Magyarország egyetlen búzakeményítő gyára lesz.
Az üzemben 250 ezer tonna búzát dolgoznak fel évente hulladékmentesen. A 2015-ben alapított Visonta Projekt Kft. tulajdonosa, Mészáros Lőrinc az alapkőletételen elomondta, a búzát Heves és Szolnok megyéből szeretnék beszerezni. A gyár modern technológiával állít elő különböző típusú keményítőt, módosított keményítőt, alkoholt és takarmánytermékeket további felhasználásra főként az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar számára. Az előállított termékek 70 százalékát exportra szánják.
A visontai Mátrai Erőművel kötött megállapodás alapján a búzakeményítő gyár hulladékgőzt és tranzit nélküli elektromos áramot vesz igénybe a beruházáshoz és az üzemeltetéshez. Az építkezés várhatóan 2018 májusára fejeződik be, a gyár néhány hónap próbaüzem után kezdi meg a termelést és az értékesítést.
Az alapkőletételen jelen levő Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy az új üzem létrejöttével emelkedik a magas hozzáadott értékű termékek előállítása, ami új piaci lehetőségeket nyit meg, itthon és külföldön egyaránt.
Hozzátette, az Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiában és az ehhez szorosan kapcsolódó Irinyi Tervben is alapvető célként szerepel, hogy a magyar élelmiszeripari alapanyagokat minél nagyobb mértékben hazánkban dolgozzák fel, ezáltal növelve a hazai hozzáadott értéket, a foglalkoztatást és exportképességet.
A látványos és jelentős történelmi örökséget képviselő épület a Horváth Építőmester Zrt. munkájával kapta vissza régi fényét. Az eseményen Lázár János építési és közlekedési miniszter a Modern Városok Programhoz illő, új kormányzati együttműködésről is beszélt több vidéki várossal, illetve egy jelentős dél-magyarországi infrastrukturális fejlesztési csomagot is bejelentett.
A Balaton legmodernebb e-kikötője a vitorlázó és szörföző sportolóknak is lehetőséget biztosít.