A 90 éves épületet uniós támogatásból újítják fel, a beruházás célja, hogy egy igazi művészeti alkotóteret hozzanak létre.
Felújítják Nyíregyháza egyik legimpozánsabb épületét, a Bencs-villát – tájékoztatott a város önkormányzata szerdán. Az uniós támogatású beruházás a napokban kezdődik: az 1927-ben épült, jelenleg kulturális központként és vendégházként használt villa fejlesztését a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, 275 millió forintból végzik el.
A beruházás célja, hogy a villa igazi művészeti alkotóhellyé váljon, amelynek működésébe országosan elismert írók, festők, zenészek is bekapcsolódhatnak. A munkálatok befejeztével a Bencs-család életét, munkásságát tárlaton keresztül ismerhetik majd meg a látogatók úgy, hogy a korabeli nagypolgári élet jellemzőit a berendezési tárgyakban is megjelenítik.
A munka során:
A villa eddig kiállításoknak, előadó esteknek és konferenciáknak biztosított helyszínt, a felújítás idejére bezárják.
Bencs Kálmán (1918-1934) tizenhat évig, 1918 januárjától haláláig volt Nyíregyháza polgármestere. A család villája Várallyai Tibor építész tervei alapján épült kilencven évvel ezelőtt.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.