Azbesztcementből készült, egészségre veszélyes ivóvízvezetékeket cseréltek ki, és újakat is lefektettek a megye tizenhárom településén.
A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében megvalósult projekt zárórendezvényére kedden, Miskolcon került sor. A Borsodvíz Önkormányzati Közüzemi Szolgáltató Zrt. „Az alapinfrastruktúra javítása, helyreállítása és modernizációja, valamint a környezet fejlesztése” című pályázaton nyert. Ennek eredményeként a budapesti Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. kivitelezésében:
A mintegy 50 ezer ember életminőségét javító projekt költsége meghaladta a 2,5 milliárd forintot (ebből 380 millió forint volt az önrész). A beruházásnak köszönhetően jelentősen csökken a hálózati vízveszteség, és nő az üzembiztonság is.
80 lakásos önkormányzati bérház generálkivitelezését nyerte el az Épkar Erzsébetvárosban.
A kivitelező FUTIZO Kft-nek fel kell számolnia a korábbi, szakszerűtlen javításokat és kezelniük kell a vizesedést is.