A Kisboldogasszony római katolikus templomon elvégzett munkálatokat az Emmi, a Váci Egyházmegye és a helyi hívek összefogásában finanszírozták.
A belvárosban található főplébánia tetőszerkezete 32 millió forintból újult meg, a kivitelezést a salgótarjáni székhelyű Nógrád „kas” Épületfelújító és Szigetelő Kft. végezte.
A munkát a Váci Egyházmegye és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyaránt 13,5 millió forinttal támogatta. Az egyházközség alapítványa 3 milliót tudott biztosítani erre a célra, a maradék kétmillió forintot pedig a hívek adományaiból tették hozzá. Az épületben vasárnap hálaadó szentmisét tartottak, a templomot megáldotta Beer Miklós váci megyéspüspök.
Beer Miklós Isten áldását kérte a felújított templomra, s hogy őrizze azt minden ártó szándéktól és minden bajtól. A püspök hangoztatta: örökségül kaptuk a templomot az előttünk lévő nemzedékektől, szeretnénk megőrizni, védeni, és az utánunk jövőknek átimádkozva továbbadni. Beer Miklós köszönetet mondott mindenkinek, akik adományaikkal és munkájukkal lehetővé tették a felújítást.
Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondása szerint a felújítás a következő években az Acélgyári úti templommal folytatódik.
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.