A Zemplénkő nyerte a 122 szobás, 9 ezer négyzetméteres sóstói szálloda kivitelezését.
Megkezdődött az új négycsillagos wellness-konferencia szálloda építése Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. A település polgármesterének beszámolója szerint a 4 milliárd forintos, 66 új munkahelyet hozó fejlesztéshez a kormány 3,1 milliárd forint támogatást biztosít a Modern Városok Program keretében, a fennmaradó 900 millió forint az önkormányzat önereje.
Kovács Ferenc szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Sóstó turisztikai fejlesztésében eddig a szálloda volt a hiányzó láncszem. Az idegenforgalmi szempontból kulcsfontosságú városrészben ugyanis nincs megfelelő méretű és minőségű szállás a vendégek elhelyezésére.
A projekthez az önkormányzat 290 millió forintért vásárolt területet, a tervezést tavaly kezdte meg az önkormányzat. Idén januárban írták ki a közbeszerzési-kivitelezési tendert, amelyet a Zemplénkő Kft. nyert meg. Az építési munkaterületet már átadták a kivitelezőnek. A beruházás várhatóan 2018 májusára készül el.
Az üzemeltetőt a tervek szerint 2017 év végéig választják ki.
Ahogy azt korábban megírtuk, a 9 ezer négyzetméter alapterületű, 122 szobás szálláshely a szomszédos élményfürdőhöz fedett híddal kapcsolódik. A hotelben 195 férőhelyes, teraszos étterem, fitneszterem, 200 fős konferenciaterem, gyermek élménysziget, kerékpártároló és mélygarázs is lesz.
A kivitelező Zemplénkő Kft. 2000-ben alakult, székhelye a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Olcsvaapátiban van, legutóbbi éves árbevétele 12 milliárd forint volt.
A beruházásban 324 lakás és egy szálloda épül a Vizafogó park mellett. A területen csaknem 4800 négyzetméter zöldfelület is helyet kap.
Az új szemeszterben, új épületegyüttesben kezdődik az oktatás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A hallgatók birtokba veszik az intézmény mintegy 25 ezer négyzetméteres épületegyüttesét, a Gróf Széchenyi Ödön Képzési Központot. A ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezésében, az Óbuda Group tervei alapján egyebek mellett 220 férőhelyes kollégium és egy, a gyakorlati képzést támogató tűzoltóállomás is épült.