Beépítik a tetőteret és felújítják a tornatermet a Szent Miklós Általános Iskola épületében. A munka a tanév kezdetére várhatóan befejeződik.
A kormány támogatásával építik át a nyíregyházi görögkatolikusok általános iskoláját. Könyvtárat, olvasószobát és közösségi teret hoznak létre az épület eddig kihasználatlan tetőterében, ahol hangversenyeket, énekpróbákat és színpadi előadásokat tartanak majd. A tornaterem is megújul, a padló- és falburkolatot is felépítik.
Az intézményt utoljára 2015-ben korszerűsítették, akkor napelemeket szereltek fel és az energetikai rendszert cserélték le.
A beruházásban 324 lakás és egy szálloda épül a Vizafogó park mellett. A területen csaknem 4800 négyzetméter zöldfelület is helyet kap.
Az új szemeszterben, új épületegyüttesben kezdődik az oktatás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A hallgatók birtokba veszik az intézmény mintegy 25 ezer négyzetméteres épületegyüttesét, a Gróf Széchenyi Ödön Képzési Központot. A ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezésében, az Óbuda Group tervei alapján egyebek mellett 220 férőhelyes kollégium és egy, a gyakorlati képzést támogató tűzoltóállomás is épült.