A 81 milliárdos programban 436 intézményt felújítanak, 91 esetben bővítések történnek. Az érintett települések közül 292 hátrányos helyzetű járásban található.
Új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárdos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg. A részletekről az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatón számolt be Budapesten.
Balog Zoltán, kifejtette, az érintett intézményekben közel 200 ezer diák tanul, a fejlesztések minden ötödik tanulót érintenek. A programba bevont 527 iskolából 436 intézményt felújítanak, 91 esetben bővítések történnek. Összegzése szerint ilyen nagy volumenű iskolafejlesztési program az elmúlt harminc évben nem volt.
A munkák során új, korszerűen felszerelt tantermeket alakítanak ki, megújulnak a nyelvi képzési helyszínek, modern informatikai eszközök érkeznek. Balog Zoltán azt is jelezte, a digitális fejlesztési programba is bevonják az oktatási intézményeket, az informatikai elérést erősítik.
A miniszter kiemelte, a fejlesztések ott valósulhatnak meg, ahol arra a legnagyobb szükség van, 292 település hátrányos helyzetű járásban található. A fejlesztések a nemzeti költségvetés és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében valósul meg.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.