Közel 3,5 kilométernyi útszakaszt tesznek jól kerékpározhatóvá, emellett javulnak az útburkolatok, a közvilágítás, és számos csomópont is átépül.
Az önkormányzat nettó 415 millió forintos beruházásában forgalomtechnikai, valamint kerékpárosbarát fejlesztéseket hajtanak végre Debrecen belvárosában – derül ki a TED-en pénteken közzétett eredménytájékoztatóból. A közbeszerzés nyertese a helyi cégekből álló „Egyirány” Közös Vállalkozás, melynek vezetője a D-Profil Építő, Kereskedő és Szolgáltató Kft., a másik tagja pedig a „Zöldfény” Lámpatelepítő -és Szerviz Kft.
A fejlesztés a Széchenyi, Piac, Kossuth, Sas, Burgundia, Cegléd, Faraktár, Hajnal, Szent Anna, Vágóhíd, Baross, Nap, Klaipeda, Sumen, Miklós, Csapó utcákat, valamint a Méliusz teret érinti. Ezen a területen:
Az említett több mint 3 kilométernyi új kerékpáros infrastruktúra részben újonnan létesítendő kerékpáros övezetekben, részben pedig az alábbiak szerint oszlik el:
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.