A fővárosi Kerepesi úti létesítmény helyén fog felépülni az Európa legnagyobb zsidó sportversenyének 2019-ben otthont adó új központ.
A fővárosi Laterex Építő Zrt. és a tatabányai Transport-Beton Kft. konzorciuma bontja el a régi Taurus-Michelin gumigyárat a Kerepesi úton 2,1 milliárd forintból - derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. Az évek óta üresen álló üzemi épületek helyén egy új beruházással új sport- és szabadidőközpontot építenek, melyben a 2019-es Maccabi Játékokat, vagy más néven az Európai Zsidó Játékokat rendezik meg.
A budapesti Kerepesi úton található telek megvásárlásáról idén januárban döntött a kormány, az épületben kosárlabda-, bridzs-, sakk-, judo-, karate-, squash- és röplabdaversenyek lebonyolítására alkalmas tereket alakítanak ki.
Most a bontási folyamatok során többek között
A megrendelő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek a szerződés szerint többek között opciója lesz további három épület, illetve kémény lebontására, valamint egy ideiglenes felvonulási terület kialakíttatására is.
Három új rendelővel, szolgálati lakással és megújuló energiát hasznosító épülettel fejlesztik Ibrány egészségügyi alapellátását.
A csepeli munkásotthon legendás színháztermét a THERMIK PLUS Zrt. újíthatja meg.