Az éveken át romosodó épületben szakkolégium, diákotthon, gyermekvédelmi központ és gyermekgyógyászati alapítvány kapott új otthont.
Debrecenben átadták a Szent Miklós Szolgálóházat. Az intézmény egy korábbi szállodaépület felújításával jött létre egy 440 millió forintos beruházásban a görögkatolikus metropólia érseki hivatalának szomszédságában. A fejlesztést 330 millió forintnyi kormánytámogatás, illetve a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban nyert 110 millió forintos forrás fedezte.
Az épületben korábban a Debrecen Hotel működött, ám miután a tulajdonosa tönkrement, éveken át üresen állt, és tönkrement, romos állapotában a vakolat hullása veszélyeztette a járókelőket.
Az új épületben
Az avatóünnepségen Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere elmondta, a roma szakkollégiumi hálózat közel kétszáz diplomást adott Magyarországnak, és megduplázódott a roma egyetemisták és főiskolások száma. Hozzátette, a roma szakkollégiumi hálózat 2011-es megalakulásakor az országban összesen 53 szakkollégista volt, ma 325-en vannak Miskolcon, Nyíregyházán, Budapesten, Egerben és Debrecen két szakkollégiumában.
Arra is kitért, hogy a szolgálóházban otthonra lelt Gyermekvédelmi Központ 9 lakásotthonban 100 gyerekről gondoskodik, nevelőszülői hálózatán keresztül 120 családhoz kapcsolódik, és 240 gyermek utógondozását végzi.
A miniszter azt is bejelentette, a kormány legutóbbi ülésén a görögkatolikus egyház csaknem négymilliárd forintos támogatásáról döntött. Ebből a forrásból egyebek mellett Nyíregyházán önálló görögkatolikus múzeumot, Budapesten pedig görögkatolikus kulturális központot hoznak létre.
Minden válaszfalat elbontanak, de megőrzik a homlokzati díszeket. Teljes átépítés vár az önkormányzat Haller utcai sarokházára.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.