A német MooWa 3200 négyzetméteres új üzemet épített, hogy kiszolgálhassa kibővült tevékenységi körét.
3200 négyzetméteres üzemcsarnokot adott át a MooWa Assembling Kft. csütörtökön a Tatai Ipari Parkban. Werner Moosbauer, a számítástechnikai kábelek és csatlakozók összeszerelésével foglalkozó, német tulajdonú cég magyarországi ügyvezetője elmondta, a zöldmezős beruházással épített gyártócsarnokra saját forrásból 620 millió forintot fordítottak. Következő lépésként 100 millió forintos beruházással napenergiát hasznosító rendszert építenek ki.
A MooWa Assembling Kft. 2011 januárjában kezdte meg működését Tatán, tevékenységének bővülése tette szükségessé az új telephely felépítését. A foglalkoztatottak létszáma 2017-re 125-re bővült, a teljes kapacitás elérésekor 200 embernek adnak majd munkát. A MooWa Assembling Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2016-ban 425,3 millió forint volt, 2017-ben várhatóan 850 millió forint lesz.
Michl József polgármester (Fidesz-KDNP) kiemelte, hogy a vállalatot az önkormányzat a tatai kistérség családbarát vállalatának díjával ismerte el, mert a munkatársak nagy része az általuk megválasztott, rugalmas munkaidőben dolgozhat.
Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés a több mint 110 éves Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda felújítási programját. Kiírhatják a közbeszerzést az első, három milliárd forintot meghaladó ütem kivitelezésére.
Két közbeszerzési eljárás is jelzi, hogy nagy átalakulás küszöbén áll a légikikötő és annak környezete. Az egyik tender eredményeként épület-, építményszerkezeti és infrastrukturális tervezési feladatokra kötött keretmegállapodást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég. Egy másik eljárásban kivitelezőt keresnek a reptérhez vezető út- és az ahhoz kapcsolódó teljes közműhálózat átépítésére.