Több mint 11 ezer négyzetméteres új raktárat épített a városban egy magyar vállalat, amely a továbbiakban gyártóbázisát is növeli és korszerűbb gépeket szerez be.
A Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. 1,8 milliárd forintból bővíti jászberényi telephelyének kapacitását. Birgés Tibor ügyvezető elmondta: a mostani fejlesztéssel már létrehoztak egy 11 ezer 500 négyzetméteres központi raktárat, később növelnék a gyártóbázist. A technológiai beruházás során korszerű lemezmegmunkáló gépeket vásároltak, emellett robotokat és mérőeszközöket is beszereznek.
A fejlesztéshez a kormány 490 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán. A miniszter kiemelte, hogy a kormány 2018-tól kiterjesztette a támogatottak körét az építőipar területére, illetve azokra a kis- és középvállalkozásokra is, amelyek ezzel érhetik el a nagyvállalati méretkategóriát. Azokat a beruházásokat támogatják, amelyek új technológiák bevezetését, illetve kapacitásbővítést jelentenek, kimutathatóan emelik a vállalat versenyképességét és a költségvetés számára is mérhető adó- és járulékbevétel növekedéssel járnak.
Az ezer főt foglalkoztató Ferro-Press az 1990-es évek közepén kezdte tevékenységét fémforgácsolással és vasszerkezeti munkákkal foglalkozó vállalkozásként, 2002-ben lemezmegmunkálással bővítették tevékenységüket és átalakultak Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft-vé. Értékesítésből származó nettó árbevételük 2016-ban 24,6 milliárd forintot ért el.
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.