2024.04.20, Szombat
2020-ban adhatják át a különleges vonzerejű szabadkígyósi kastélyt
MTI

2020-ban adhatják át a különleges vonzerejű szabadkígyósi kastélyt

MTI

2018.04.07. 08:03 - Antal Zsófia

A Wenckheim család összesen kétmilliárd forintból megújuló egykori otthonában izgalmas élményelemeket alakítanak ki, fenntartását nagyobb részt rendezvényhelyszínként tervezik fedezni.

Hirdetés

Kiírták a közbeszerzést a szabadkígyósi Wenckheim-kastély felújításának kivitelezésére, a munka várhatóan augusztusban kezdődik – mondta el pénteken a kastélyban tartott sajtótájékoztatón Latorcai Csaba társadalmi és örökségvédelmi ügyekért felelős helyettes államtitkár. Az 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján épült kastély felújításához 1,5 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el, amelyet a kormány – tavaly januári döntés alapján - 571,5 millió forint hazai forrással egészít ki.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kifejtette: az összegből a főépület földszintjét újítják fel, ahol kiállítótereket, vetítőtermet, ajándékboltot és kávézót alakítanak ki. Emellett felújítják a tetőt, a homlokzatot, teljes körű közműfejlesztésre, utólagos szigetelésre, gépészeti munkákra is sor kerül. Felújítják a tornyot, a pince egy részét és a félemeletet, valamint részben a kastély parkját is, amely 1954 óta természetvédelmi terület. A felújított kastély átadó ünnepségét 2020-ra tervezik.

fotó: MTI

 

Háromszorosára nőhet a kastély látogatottsága

A turisztikai célú fejlesztés - építve a Wenckheim-család híres vendégszeretetére - a Vendégségben Wenckheiméknél gondolat köré épül, a látogatók kiválaszthatják, milyen szerepben szeretnék megnézni a kastélyt. Különböző élményelemeket is kialakítanak: az úgynevezett napfényes műteremben különböző korabeli háttérrel, jelmezekben fényképezkedhetnek a látogatók; akik egy VR-szemüveg segítségével a kastély feletti repülés élményét is átélhetik.

Mivel a kastélyban sok egyedi megoldás létezett az egykori tulajdonosok korában, így például saját gázfejlesztővel és vízrendszerrel rendelkeztek, egy technikatörténeti kiállítást is berendeznének. Vizsgálják a lehetőséget, hogy akár magántőke bevonásával szállodát alakítsanak ki a kastély emeleti részén

A kertben tematikus, 19. századi játékokat is felvonultató játszóteret és egy babaházat alakítanak ki, valamint fény- és hangjátékokkal kiegészítve rekonstruálják a szökőkutakat. Virág Zsolt hangsúlyozta, tavaly 18 ezren nézték meg a kastélyt, a felújítás után ez a szám kétszeresére-háromszorosára nőhet.

 

A Wenckheim kastélyokat kerékpárút köti majd össze

Jegybevételekből a fenntartási költségek körülbelül 40 százaléka fedezhető, a maradék hatvan százalékot az egyéb kulturális rendezvényekből, csapatépítő tréningekből, esküvői és filmforgatási helyszínként való megjelenésből, a lovasturizmus felfuttatásából termelnék ki. Virág Zsolt szerint az országban 18 példa van arra, hogy ez a koncepció működőképes, a szabadkígyósihoz legközelebb a gyulai Almásy-kastély ilyen.

Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő-jelölt a sajtótájékoztatón elmondta, szintén milliárdos támogatásból mintegy 20 kilométeres kerékpárutat alakítanak ki, amellyel a négy Wenckheim-kastélyt, a gyulait, a gerlait, a szabadkígyósit és a póstelekit kötik össze.

Mi épül?kastélyfelújításSzabadkígyósNemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram

Hírlevél