A nemzetközi létesítmény a Wizz Air igényeire szabva jön létre, benne többek között repülőgép szimulátorokkal, berendezett utastérrel és irodákkal.
Repülési oktatóközpontot fejleszt a WING Zrt. a Wizz Air számára, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szomszédságában – írja a realista.hu. A nemzetközi oktatóközpont tervezője az Építész Stúdió Kft., a kivitelezője pedig a Bernecker Kft.
A fejlesztés hosszú távú bérleti konstrukcióban valósul meg, s eredményeként Magyarország legnagyobb repülési oktatóközpontja jön létre, amely régiós szinten is a legmodernebbek között lesz. Az építkezés februárban indult, mára áll az épület szerkezete, az átadás év végére tervezett.
A 3800 négyzetméteres épület alapterületének a harmadát foglalja el a gyakorlati oktatási terület, három repülőgép szimulátorral – ezek közül a két Airbus A320 egység 360 fokban minden irányban tud mozogni, így valós időben, valós körülmények között tud egy-egy teljes repülőutat szimulálni. Helyet kap az épületben egy berendezett utasteret magában foglaló géptörzs is, amelyben a vészhelyzeti menekítéseket gyakorolhatja a fapados légitársaság személyzete, és telepítésre kerül egy tűzoltás gyakorlására kialakított létesítmény is. Az oktatótér igény szerint a későbbiekben tovább bővíthető.
Az épület másik felében egy háromszintes irodarész épül, ahol irodák, 14 oktatóterem, egy impozáns előcsarnok és közösségi terek találhatóak majd. Az épület külsejét is a repülési téma inspirálta, a burkolat egy repülőgép külső megjelenését idézi majd, fémes és ezüstös elemekkel.
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.