A főváros II. kerületében folyamatosan növekvő gyereklétszám kétmilliárdos beruházást generál a Szent Angéla Gimnáziumban.
Bővítik ki a főváros II. kerületében található Szent Angéla Ferences Gimnáziumot. Az egyben általános iskolául is szolgáló rózsadombi létesítményben mintegy kétmilliárd forintnyi állami forrásból végeznek el több jelentős fejlesztést – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtótájékoztatójából. Többek között
A beruházást bejelentő eseményen elhangzott: a most elinduló fejlesztések egy több éve tartó folyamat részeként valósulnak meg. Korábban 170 millió forintos uniós forrásból napelemes rendszert telepítettek, illetve kicserélték az összes nyílászárót, valamint sor került a külső hőszigetelés elkészítésére is.
Az ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta: a közeli Szabó Lőrinc Iskola is tornatermet kap, miután a kormány megvette az oktatási intézmény mellett fekvő, a beruházáshoz szükséges telket.
"A II. kerületben folyamatosan nő a gyermeklétszám és ezzel lépést kell tartania az oktatási kormányzatnak és az önkormányzati vezetésnek"
- fogalmazott a tárcavezető.
Speciális javítóterekkel, tárolókkal, tíz járműállással rendelkezik a Klapka György 1. Páncélosdandár tatai laktanyájában ma átadott 2500 négyzetméteres harcjárműjavító műhely.
Célegyenesbe ért Bugyi új ipari parkjának kialakítása: a HE-DO kivitelezésében megvalósuló fejlesztés teljes infrastruktúrával ellátott, azonnal hasznosítható területeket biztosít a vállalkozások számára.