A Szent Gellért Gimnázium 120 éves főépületét is felújítják, a munkálatok hamarosan megkezdődnek.
Tavaly év végén kiderült, hogy korszerűsítik és kibővítik a budapesti Krisztinaváros Szent Gellértről elnevezett katolikus gimnáziumát. Az uniós közbeszerzés adatai alapján a kivitelezés hamarosan meg is kezdődhet, a feladatot a szintén fővárosi központú Cserkúti Generál Kft. végezheti el.
Az összesen 778 millió forintos fejlesztés során felépítenek egy 700 négyzetméteres új épületszárnyat, illetve az 1897-ben átadott műemlékvédettségű főépületet és az 1930 körül kialakított tornatermet is felújítják.
A projekt részeként többek között
Minden válaszfalat elbontanak, de megőrzik a homlokzati díszeket. Teljes átépítés vár az önkormányzat Haller utcai sarokházára.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.