Helyi cég alakítja ki a tizenhárom apartmant és oktatási helyiségeket is tartalmazó épületet, melyet a Váci Egyházmegye vesz majd birtokba.
Zarándokhelyet és képzőközpontot alakít ki Vácon a helyi UTI Kft., nettó 227,8 millió forintból. A Váci Egyházmegye megbízásából a Galamb köz 5. szám alatt megvalósuló projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jön létre, az egyházak közösségi célú beruházásainak elősegítését célzó program keretében.
Az épület már építési engedéllyel rendelkezi, az UTI Kft.-nek először a kiviteli terveket kell elkészítenie. A kivitelezés során több ütemben valósítja majd meg egy régi épület részleges bontását, a felújítását 473 négyzetméteren, mellette pedig egy új rész építését.
Az így létrejövő központban helyet kap majd:
A központban tartják majd az egyházmegye 2012 óta futó ifjúsági közösségszervező és vezetőképzését, melyet kovászolónak neveznek, hogy az itt végzettek „kovászként meg tudják erjeszteni az egész tésztát”, tehát képesek legyenek az egész közösségre hatni.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.
Az M1-es autópálya bővítése összesen 11 csomópont korszerűsítését foglalja magában. Óbaroknál két új körforgalmat alakítanak ki, az új felüljáró forgalomba helyezését követően pedig elbontják a jelenlegi hidat.