Az új melegkonyhából és cukrászműhelyből olyan különlegességek is kikerülnek majd, mint a levendulás krémes.
182 millió forintból újult meg a Tihanyi Bencés Apátság által működtetett Rege Cukrászda, amelyet csütörtökön adtak át. A kivitelezést a veszprémi Baumeister Általános Építőipari Szolgáltató Kft. végezte, a felújításhoz a kormány 140 millió forint támogatást nyújtott.
Mihályi Norbert Jeromos, az apátság perjele elmondta: a megnövekedett vendégforgalom kiszolgálására alkalmas melegkonyhát és cukrászműhelyt hoztak létre, valamint kicserélték a Balatonra néző panorámaablakokat is. Az Apátsági Rege Cukrászdában olyan süteményeket és meleg ételeket kínálnak majd, amelyek a szerzetesi hagyományokból merítkeznek. Példaként említette az apátság gyógynövénykertjéből származó mentával ízesített süteményt vagy a levendulás krémest.
A perjel szerint közösségük célja, hogy a Tihanyba érkezők élményszerűen, hitelesen tudják megtapasztalni azt a gazdag szerzetesi hagyományt, amelynek alapvető eleme a lelki, szellemi és testi felüdülés. A cukrászdát és az azt körülvevő udvart az apátság vendégfogadó központjává szeretnék fejleszteni.
A cukrászda az 1970-es években nyílt meg Tihanyban, az apátság gazdasági udvarán egy akkor állami tulajdonú hotel működtetésében. 1990-ben visszakapta az apátság a birtokot, 1996-ban pedig megépült a jelenleg is látható épületegyüttes.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.