A hétezer négyzetméteres épületben többek közt egy könnyűipari üzem is helyt kap.
Mintegy 400 milliós beruházással inkubátorházat alakítanak ki az egykori bányászfürdőből Komlón. A mecseki város közleménye szerint a felújított épület később helyi vállalkozások inkubátorházaként fog működni, az alapterület felére már rendelkezik szándéknyilatkozatokkal Komló.
A potenciális bérlők részben raktározásra, részben termelésre használnák a helyiségeket. „Közülük a legjelentősebb cég 500 négyzetméteren könnyűipari üzemet nyitna” - közölte az önkormányzat.
A mintegy hétezer négyzetméteres ingatlan felújítását a TOP (Terület- és településfejlesztési operatív program) 300 millió forinttal támogatja. Az önkormányzat év végéig kívánja megvásárolni a magánkézben lévő egykori fürdőt. Azt követően írják ki a szükséges közbeszerzéseket, jövőre pedig elkezdődhet a felújítás.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.
A Szekszárdi Járásbíróság a Szekszárdi Törvényszék közvetlen közelébe, a Béla király tér 4. szám alatti egykori büntetés-végrehajtási intézet épületébe költözne.