2018.08.17, Péntek
Levéltár lesz az MTVA volt szegedi épületéből
maps.google.com

Levéltár lesz az MTVA volt szegedi épületéből

kozbeszerzes.hu

2018.08.07. 17:04

Antal Zsófia

Egy helyi cég több mint félmilliárd forintból alakítja ki három szinten az iroda- és tárolóhelyiségeket, valamint új liftet és állványokat épít be.

Hirdetés

Új épületet kap a Csongrád Megyei Levéltár az MTVA volt szegedi telephelyének felújítása és átalakítása révén. A Magyar Nemzeti Levéltár beruházását a helyi T-Invest ’91 Kft. kivitelezi nettó 524,45 millió forintból.

A Kálvária tér 22. alatti, több mint 3200 négyzetméteres épületben döntően irattárolásra szolgáló helyiségek kialakítása a cél, így a két hossz-szárnyban szinte minden belső válaszfal elbontásra kerül. A földszinti részeken tömör raktárakat alakítanak ki, az első és második emeleten könnyűraktáras irattárolás lesz.

A földszinten, a főbejárat közelében kisebb kutató helyiség jön létre az azt kiszolgáló háttérirodával, fénymásolóval, az első emeleti részen irodákat és vendégszobát, a második emeleten három vendégszobát, ill. a könnyűraktárak mellett egy tárgyalót, egy restaurátori műhelyt és egy iratrendező helyiséget is létrehoznak.

Az épület földszintje akadálymentesen megközelíthető lesz, itt akadálymentes wc-t is kialakítanak. A hátsó, irattárolási raktárak megközelítése érdekében a hátsó épületszárnyban 1000 kg-os liftet helyeznek el. A raktárakban több ezer iratfolyóméternyi állványt is beépít a kivitelező.

építőipari cégekSzegedközintézményekT-Invest '91 Kft.

Hirdetés