2024.04.16, Kedd
Megkezdte a zalaegerszegi kórház felújítását a ZÁÉV
Látványterv: Szent Rafael Kórház honlapja

Megkezdte a zalaegerszegi kórház felújítását a ZÁÉV

mti

2018.08.06. 11:56 - Hegedűs Gergely

Egy korábban félbehagyott projekt befejezése a feladat. Közel 6000 négyzetméternyi területen indultak meg a munkák a Szent Rafael Kórházban.

Hirdetés

A napokban elrajtolt, és a tervek szerint január végéig befejeződik Zalaegerszegen a kórház régi épületének csaknem három éve félbemaradt rekonstrukciója. Az újból kiírt közbeszerzési pályázatot a zalaegerszegi ZÁÉV Zrt. nyerte el.


Januárra minden munka befejeződik

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház fejlesztéséről Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője számolt be.

Az összesen 6,1 milliárd forintos beruházás keretében már korábban elkészült az új szívcentrum 3,8 milliárd forintos költséggel.

A kivitelező és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) között "egy-két kérdést tisztázni kellett", ezért állt le 2015 végén a régi épület felújítása – derült ki a képviselő szavaiból.

A régi épület 2,3 milliárd forintba kerülő munkálatai végül a napokban indulhattak újra. A rekonstrukciós munkák befejezési határideje 2019. január 31.

Peresztegi Imre, a ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója a projekt sajtótájékoztatóján elmondta, a rekonstrukciós munkák keretében 800 négyzetméternyi irodahelyiséget alakítanak ki. A gyógyítást szolgáló épületrészben összesen közel 6000 négyzetméternyi területen dolgoznak, de a ma még lezárt udvari rész rendezését is elvégzik jövő januárra.


Korszerű műtőasztalokat is nyer a megújuló kórház

Halász Gabriella, az egészségügyi intézmény főigazgatója kifejtette, a felújítás után a külső, pózvai telephelyről minden magas diagnosztikai vagy sürgősségi ellátást igénylő ellátás a központi telephelyre kerül, így a pulmonológia és a kardiológiai rehabilitációs részleg is. Ezen felül a diagnosztikai épület harmadik szintjét is felújítják, ahol a ma még ideiglenes helyeken végzett adminisztrációs feladatoknak alakítanak ki irodákat.

A főigazgató hozzátette, hogy a 6,1 milliárd forintos teljes beruházás része egy mintegy 300 millió forintos eszközfejlesztés is, amit szintén csak most tudnak megvalósítani. Ennek részeként két korszerű műtőasztal érkezett a kórházba. A betegbiztonságot és a személyzet munkakörülményeit egyaránt javító további eszközöket pedig még ebben a hónapban szállítják.

kórházfejlesztésZÁÉV Építőipari Zrt.Mi épül?Zalaegerszegegészségügyi fejlesztés

Hírlevél

Hirdetés