Többek közt megújult a nézőtér, két díszpáholyt alakítottak ki, és kibővült a színpad.
Átadták a felújított a Váci Dunakanyar Színházat. A 345 millió forintos korszerűsítés során a színházban megújult a nézőtér, két díszpáholyt alakítottak ki. Emellett kibővült a színpad, süllyesztőt és forgószínpadot is beépítettek, korszerűsítették a hang- és fényrendszert, illetve légtechnikai rendszert alakítottak ki a színházteremben. Az épület külső megjelenése szintén megváltozott, visszakapta az eredeti, 1927-es külsőt a két ovális ablak helyreállításával.
A kormányzati támogatással megújult intézményt az évadnyitó előadást megelőzően ada át a közönségnek Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője és Kis Domonkos Márk színházigazgató.
Az igazgató elmondta, négy hónap alatt sikerült elvégezni a munkálatokat, és a vasárnapi átadással elkezdődött a teátrum új évada. Az újjászületett épületben Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékának premierje várta a közönséget.
Rétvári Bence emlékeztetett,
hat évvel ezelőtt Kis Domonkos Márk vezetésével egy tetterős, fiatal csapat életet lehelt egy régi épületbe, sikeres színházat hozott létre, és az alapítás óta az idelátogatók száma évről évre nőtt.
"Ahol vannak tetterős csapatok, ahol a nemzeti kultúra elkezd bimbózni, oda a kormányzati segítség mindig meg fog érkezni" - jelentette ki.
Újjászületett Budapest egyik legismertebb panorámapontja, a Gellért-hegy csúcsán álló Citadella. Budapest ikonikus erődítménye a műemléki rekonstrukció után, az erődfalak megnyitásával három irányból is átjárhatóvá vált. A ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Market Építő Zrt. konzorciuma a történeti erődfalak helyreállítása mellett új közösségi -és kiállítótereket is kialakított.
Megkezdődött a Vajda-Papír Csoport történetének legnagyobb, 40 milliárd forintos beruházási programja.