A közeljövőben az M8-as úthoz csatlakozik majd az M200-as gyorsforgalmi út, amely várhatóan nagyobb forgalmat terel majd a Pentele hídra.
Több alkalommal is beszámoltunk a Dunát Dunaújvárosnál átszelő 1682 méter hosszú Pentele híd korszerűsítéséről. A működtető és egyben kivitelezést megvalósító MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. korábbi beszámolója szerint
a 2007-ben átadott szerkezeten legutóbb 13 éve cseréltek sarut. Az eltelt időszakban a rendszeres hídvizsgálatok során, a dilatációknál a forgalom biztonságát kis mértékben zavaró, de nem veszélyeztető meghibásodást észleltek a szakemberek. Az egyes szerkezeti elemek esetében olyan rendellenességeket tapasztaltak, amelyek a meglévő saruk várható élettartamát kedvezőtlenül befolyásolják. Ezért az idei évben több saru, valamint a dilatációs szerkezet cseréje is szükségessé vált, a mintegy 10.400 tonnás Pentele hídon.
Az MKIF nemrégiben egy látványos videót is posztolt, május közepén azonban lapunk munkatársának lehetősége adódott, hogy felvételeket készíthessen a teljes lezárás alatt folyó munkálatokról.
A folyamat során vízi biztosítás mellett 1-2 cm-t megemelték az ártéri hidat, hogy a sarukat kicseréljék
– foglalta össze az MKIF.
Majd kitérve a részletekre így fogalmaztak: valójában nem a hídpillérek szerkezetét, hanem a híd felszerkezetét emelik meg, vagyis azt a részt, amely a járműforgalmat hordozza. A pillér és a felszerkezet között helyezkedik el a saru, amely a terhek átadását és a mozgások (pl. hőtágulás) levezetését biztosítja, továbbá lehetővé teszi a mozgások szabályozott formában történő lekövetését.
A saruk cseréjéhez a felszerkezetet hidraulikus emelőkkel (ún. sajtókkal) emelik meg. Ez egy előre megtervezett folyamat: már a híd tervezésekor figyelembe kell venni, hogy a saruk idővel cserére szorulhatnak, ezért az emelési pontokat is ennek megfelelően alakítják ki a híd szerkezetében – tették hozzá.
A Pentele híd három nagyobb egységből áll: jobb parti ártéri híd; meder híd és bal parti ártéri híd. A meder hídnál, ahol a pillérek a vízben állnak, vízi biztosításra is szükség van a munkálatok ideje alatt. Ez elsősorban munkavédelmi célokat szolgál, a gyors mentés érdekében motorcsónakos felügyeletet biztosítanak a helyszínen.
2024 őszén végezte el az MKIF a Kőröshegyi völgyhíd sarucseréit is. Összehasonlításképp ott az egyes saruelemeket cserélték ki, míg a Pentele hídnál teljes körű sarucserére került sor, korszerűbb szerkezetek beépítésével.
A Pentele híd esetében a más típusú saruk miatt, a meglévő vasbeton saruzsámolyokat gyémántkötélvágóval visszavágták, majd egy acél sapkát helyeztek rájuk, amire aztán az új, gömbsüveg saruk kerültek. Ezek a legújabb szabványoknak és teherbírási követelményeknek megfelelő megoldások.
A Pentele hídnál a teherforgalom növekedése is indokolttá tette a fejlettebb saruk beépítését. A híd megépítésekor még fazéksarukat használtak, mivel a ma elérhető korszerű gömbsüveg saruk akkor még nem álltak rendelkezésre.
A társaság tájékoztatása szerint a terhelés jelentősen növekedni fog a közeljövőben, mivel az M8-as úthoz csatlakozik majd az M200-as gyorsforgalmi út, amely várhatóan nagyobb forgalmat terel majd a Pentele hídra. Az új saruk nemcsak nagyobb teherbírásúak, hanem várhatóan hosszabb élettartamúak is.
A két híd – a Pentele Duna-híd és a Kőröshegyi völgyhíd – szerkezetileg és anyaghasználatában is eltér egymástól:
Ezek a különbségek azt jelentik, hogy a sarukra különböző típusú terhelések hatnak, így nem lehet egyértelműen összehasonlítani azok elhasználódási ütemét – ismertették.
Közvetlen balatoni panorámával hódítja meg a vásárlókat a Lake Resort, ahol a prémium burkolatokhoz tartós és megbízható Cemix termékeket választottak a kivitelezők.
Tágas, teraszos otthonok épülnek megújuló erőforrásokkal és alacsony fűtési-hűtési költséggel az MB Vincellér Kft. kivitelezésében.