A fővárosi Angyal Irodaházat építik át szállodává a Wing fejlesztésében, a hotelben az átadás után 214 szoba várja majd a vendégeket.
A WING Zrt. értékesítette a Boráros tér szomszédságában található, 7700 négyzetméter alapterületű Angyal Irodaházat a B&B Hotels francia economy hotellánc számára. A két cég stratégiai megállapodása alapján a WING fejlesztésében szállodává alakítják az épületet, amely így a harmadik legnagyobb európai hotellánc első magyarországi egysége lesz.
Az egykori irodaház funkcióváltását a megfelelő elhelyezkedés is indokolja. A Dunára néző épület a belváros, az üzleti negyed és a népszerű Ráday utca közelében található, kiváló tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, valamint könnyen elérhetőek az M1, M5, M7 autópályák is.
Fabrice Collet, a B&B Hotels vezetője elmondása alapján a hotellánc célja olyan innovatív szállodai szolgáltatás nyújtása mind az üzleti, mind a szabadidős célcsoport számára, amely ötvözi a kortárs designt, a vonzó árakat és a magas minőségű szolgáltatásokat.
Az új, 214 szobás szálloda várhatóan 2020-ban nyílik meg Budapest központi részén.
Az Angyal Irodaház épületében fejlesztendő hotel rövid időn belül a WING második jelentős idegenforgalmi ingatlan-beruházása: 2018 elején nyitotta meg kapuit a cég fejlesztésében Magyarország első, közvetlen terminál-összeköttetéssel rendelkező repülőtéri hotelje, az ibis Stlyes Budapest Airport Hotel.
Az 1990-ben alapított B&B Hotels Európa harmadik legnagyobb economy hotellánca, amely több mint 470 szállodát üzemeltet a kontinensen. A közép-kelet-európai régióban a Boráros téri hotel lesz a vállalat nyolcadik helyszíne.
Két közbeszerzési eljárás is jelzi, hogy nagy átalakulás küszöbén áll a légikikötő és annak környezete. Az egyik tender eredményeként épület-, építményszerkezeti és infrastrukturális tervezési feladatokra kötött keretmegállapodást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég. Egy másik eljárásban kivitelezőt keresnek a reptérhez vezető út- és az ahhoz kapcsolódó teljes közműhálózat átépítésére.
Kibontott patakkal, vízi attrakciókkal és klímasemlegességre való törekvéssel alakíthatják át Miskolc Szent István terét – indulhat a tervezés.