Az érdeklődők a panoráma mellett megismerhetik a torony működését és láthatják az épület belsejét is.
Mintegy félmilliárd forintból újul meg Szombathely emblematikus épülete, a Víztorony – derül ki a lokal.hu cikkéből. Hosszas tervezés és előkészítő munka után fordulópontjához érkezett a beruházás és megkezdődött az épület átfestése a belső munkálatok mellett.
A közel száz éves létesítmény 1978 óta nem működik, viszont a megszépült épület turisztikai szempontból nagy előnyt ad a város számára. Az önkormányzat egy korábbi közleménye szerint a felújításra 12 hónap van.
A látogatókat fogadó helyiség és a kávézó a Víztorony földszintjén lesz – írja a nyugat.hu. A játszótérre néző kávézóhoz külső terasz tartozik. A félemeleten kialakított különterembe pedig a Víztorony alsó szintjéről lehet majd feljutni, a külön erre a célra épített lépcsőn. A terem befogadóképessége 40-50 fő lesz. Mindezek mellett felújítják a parkban lévő játszóteret is és új játszótéri eszközöket helyeznek el.
A további szintekre az eredeti csigalépcsőkön juthatnak fel a látogatók. Az építmény első szintjét beüvegezik, további szintjei kilátóként funkcionálnak majd. Az eredeti elképzelések szerint az érdeklődők a panoráma mellett megismerhetik a víztorony működését és láthatják az épület belsejét is.
Gyulán két jelentős, a város arculatát és infrastruktúráját meghatározó beruházás zajlik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében. Megújul az állomástér és rehabilitálják az Élővíz-csatorna egy szakaszát.
Az új építmény alapterülete 30 százalékkal lesz nagyobb, a háromemeletes épület energiaellátását napelemek segítik majd.