A főváros VI. kerületében lévő piacépület teljes homlokzata megújul az Épkar Zrt. munkálataival, melynek része többek közt a fa nyílászárók cseréje, a díszes felületek restaurálása és a kőfelületek megtisztítása is.
Hamarosan elkezdődhet a Hunyadi téri vásárcsarnok műemléképületének felújítása és restaurálása több mint egymilliárd forintból az Épkar Zrt. kivitelezésében – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból.
A műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve a homlokzaton restaurálják többek közt:
A homlokzati felújítás részeként 95 darab lámpatestet és 6 darab LED-szalagot szerelnek be, ezen kívül új homlokzati díszvilágítást építenek ki.
A beruházás keretében a fa nyílászárókat felújítják, restaurálják vagy korhűen újragyártják a meglévő mintájára, ezen felül pedig több mint 1700 négyzetméternyi tégla- és kőfelületet tisztítanak meg nedves szemcseszórással.
A munkálatok idején a kivitelező biztosítja a vásárcsarnok zavartalan működését.
A horvát főváros agglomerációjában álló, magyar kötődésű reneszánsz-barokk kastélyt az utolsó pillanatban mentették meg.
Már birtokba vették a közlekedők az 5-ös főút szegedi bevezető szakaszát, amelyet a Colas Út Zrt. szakemberei négysávosra bővítettek. A kivitelezőnek úgy kellett teljesen átépítenie a régi útpályát, kialakítania az új sávokat és felújítania az M43-as autópálya csomópontját, hogy közben mindvégig fenntartotta a forgalmat, valamint biztosította a BYD épülő autógyárának megközelítését.