Hat hónap alatt elkészült a korábban félbehagyott beruházás kivitelezése, így már minden nagy diagnosztikai vagy műtéti igényű részleg az intézmény központi telephelyén működhet.
A napokban befejeződött a Zala Megyei Szent Rafael Kórház F épületének éveken át félbemaradt felújítása a ZÁÉV Zrt. kivitelezésében. A 2,3 milliárd forintos beruházás a kardiológiai és pulmonológiai osztályt is tartalmazza.
A helyszínen tartott sajtóbejáráson Vigh László, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a néhány éve mintegy 4 milliárd forintból megépített D épület után az építtető és az akkori kivitelező közötti vitás kérdések miatt félbemaradt az F épület megkezdett rekonstrukciója. Az újabb közbeszerzési kiírás nyerteseként tavaly nyáron a ZÁÉV Zrt. lett a generálkivitelező. A cég határidőre, január végére befejezte az épület teljes körű felújítását.
Peresztegi Imre, a ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója elmondta: az összesen 2,3 milliárdos korszerűsítésből bruttó 1,1 milliárd forint volt a cég által elvégzett építészeti és műszaki beruházás összege.
Az alig 6 hónapja átvett munkaterület nagyjából 40 százalékos készültségen állt, ezt kellett a január végi határidőre teljesen befejezniük, ehhez többségében helyi, zalai alvállalkozókat vontak még be.
Halász Gabriella, a kórház főigazgatója elmondta: a korszerűsített szárnyban kap helyet a kardiológiai rehabilitáció, az onkológiai osztály, illetve ide költözik a pózvai külső kórházból a pulmonológia is. Ezzel minden olyan részleg az intézmény központi telephelyén működik, amelynek nagy a diagnosztikai vagy műtéti igénye.
Az utóbbi négy évben - az MRI berendezés cseréjével és két félmilliárdos műszerbeszerzési pályázattal együtt - összesen mintegy 9 milliárd forintnyi beruházás valósulhatott meg a zalaegerszegi egészségügyi intézményben. A bútorok és műszerek beszerzése után a betegek várhatóan márciusban vehetik birtokba a megújult épületet, a hivatalos átadást pedig áprilisra tervezik.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.