A projekttel egy teljesen új épület kivitelezése indul el, melynek részeként több mint 1100 négyzetméteren sportparkettát is kap a létesítmény.
Tornacsarnok építése kezdődik meg a Szentendrei Ferences Gimnázium fejlesztéséhez kapcsolódóan a Pesti Építő Zrt. kivitelezésében közel 2 milliárd forint értékben – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból.
A munkagödör készítése során mintegy 4500 köbméternyi földet emelnek majd ki, és 755 köbméternyi betont használnak majd fel az alapok elkészítéséhez. A falak, gerendák és födémlemezek kivitelezése mintegy 1500 köbméternyi vasbeton felhasználását igényli, és 150 tonna betonacélt építenek majd be.
A projekt során a komplett tetőszerkezet kivitelezése 1346 négyzetmétert jelent, és 1130 négyzetméteren valósítják meg a hőszigetelést. Az épületben több mint 2500 négyzetméternyi álmennyezetet is készítenek majd.
A létesítmény mintegy 3900 négyzetméternyi burkolást kap, melyből 1136 négyzetméter sportparketta lesz. Az épület a homlokzati nyílászárókkal együtt 120 nyílászárót kap, illetve 580 lámpatestet szerelnek majd fel.
Az új szemeszterben, új épületegyüttesben kezdődik az oktatás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A hallgatók birtokba veszik az intézmény mintegy 25 ezer négyzetméteres épületegyüttesét, a Gróf Széchenyi Ödön Képzési Központot. A ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezésében, az Óbuda Group tervei alapján egyebek mellett 220 férőhelyes kollégium és egy, a gyakorlati képzést támogató tűzoltóállomás is épült.
Átépítik a kiskunmajsai fürdőt a városközponttal összekötő kerékpárutat. A kivitelezéssel a Bács-Bau System Kft.-t bízták meg. Az útépítésen kívül pihenőhely is létesül és napelemes lámpákat telepítenek az útvonal mentén.