A régi felüljáró helyett gyalogos és kerékpáros forgalomra is alkalmas hidat, valamint járdákat, több körforgalmat és számos parkolóhelyet alakít ki a Swietelsky.
A Swietelsky Magyarország Kft. az éjszaka folyamán emelte be a Kaposvári Közlekedési Központ új gyalogos- és kerékpáros hídjának első elemét. A helyszínen lapunk fotósa is dokumentálta a folyamatot. Kiderült továbbá az is, hogy a hídelemeket egy 250 tonnás, valamint egy 500 tonnás daru segítségével emelik be a helyükre. A jelenlegi munkálatokat vágányzár mellett a vasúti pálya felett végzik, így természetesen a közutakon éjszaka közlekedő személyeket ez a munkafolyamat nem fogja zavarni.
A hídelemek beemelésével gyakorlatilag még a héten befejeződik a híd kialakításának legelső szakasza - mondta el L. Balogh Krisztina, projektvezető a kaposvarmost.hu-nak.
Ahogy azt már korábban megírtuk, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. és a kivitelező Swietelsky Építő Kft. képviselői által jegyzett megállapodás által 2019 végére olyan építkezések valósulhatnak meg a városban, amelyek révén tisztább lesz a levegő, biztonságosabb a közúti közlekedés, szebbé válik a Petőfi tér és a Csík Ferenc sétány közötti terület.

Egy régi felüljáró helyett gyalogos és kerékpáros forgalomra is alkalmas hidat, valamint járdákat építenek, több körforgalmat, számos parkolóhelyet alakítanak ki. Egy helyre kerül a helyi és a távolsági autóbuszok állomása, és közös peronja lesz a vasútállomással a könnyebb átszállás érdekében.
A teljes híd 8 méter széles és több mint 200 méter hosszú lesz, a Petőfi tértől egészen a Kapos partjáig ér majd el. Mindezek mellett a busztársaságok új, közös forgalmi irodájánál liftekkel segítik majd az idősek és a mozgássérültek közlekedését, valamint rámpákat és lépcsőket is kialakítanak.












Az egymilliárd eurós fejlesztésben többek közt egy több mint 35 ezer négyzetméteres terminálépület jön létre, amely plusz 10 millió utas kiszolgálására lesz alkalmas.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Petőfi sugárúton álló épületét a Bodrogi Bau korszerűsíthette.