Nem csupán az M4-es nyert egy közel 30 kilométeres szakaszt: az M3-astól teljessé vált a gyorsforgalmi kapcsolat Debrecenen keresztül a Nagyvárad közeli magyar-román határig.
Pénteken délben Nagykereki térségében átadták az M4-es Berettyóújfalu és Nagykereki közötti közel 30 kilométeres szakaszát, mellyel az autópálya elérte a román határt.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházása a Duna Aszfalt Kft., a Hódút Kft. és az A-Híd Zrt. kivitelezésében valósult meg.
A projektben a mérnöki feladatokat a Főber Zrt., a Viköti Kft., az Oviber Kft. és az Eurout Kft. látta el; a tervezést a Tura-Terv Kft. és az Utiber Kft. végezte el. A 29,5 kilométeres szakaszon kétszer két forgalmi sávos autópálya épült leállósávval, középső elválasztó sávval és 26,6 méteres koronaszélességgel.
A beruházásban egyúttal a Magyarország és Románia közötti második autópálya-határátkelő is létrejött.
A Nagykereki-Bors autópálya-határátkelőhely túloldalán a magyarországi M4-es folytatásaként az észak-erdélyi A3-as autópályának egy ötkilométeres szakasza épült ki. Román oldalon a pálya a Nagyvárad-Szatmárnémeti országútba csatlakozik be Bihar település mellett, mely két kilométerre északra fekszik Nagyváradtól.
Ahogy azt korábban jeleztük,
az unió kohéziós alapjából 265 millió eurót (jelen értékén mintegy 95 milliárd forint) fordíthatott Magyarország az M4-esnek az országhatárig vezető szakaszára.
A 29,5 kilométeres szakasz két ütemben, összesen nettó 98,2 milliárd forintos szerződéses értéken jött létre. A Berettyóújfalu és a 47-es főút közötti 2,95 kilométeres szakaszt tartalmazó első ütem átadásáról ebben a cikkben írtunk.
A második ütemben a 47-es főút és az országhatár közötti, 26,5 kilométeres szakaszon többek közt:
A szakasz jelentőségét nem csupán az adja, hogy az M4-es később kiépülő szakaszaival teljessé válik a gyorsforgalmi út a román határig. Emellett ugyanis az M35-ös autópálya korábban átadott szakaszaival együtt gyorsforgalmi kapcsolat létesült az M3-as és a román határ között.
Így a beruházásnak köszönhetően végig gyorsforgalmi úton lehet eljutni Budapesttől Debrecenen át Nagyvárad térségéig az M3-as, M35-ös, az M4-es és az A3-as használatával.
A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a 47-es főúton Berettyóújfalu és a határ között naponta 8000 jármű közlekedik. A gyorsforgalmi út átadásával ez várhatóan a felére csökken.
Az átadón a külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Szijjártó Péter elmondta, az új összeköttetés a két ország között közös siker, jó alap arra, hogy bizalmat és kölcsönös tiszteletet építsen a két ország között. "Erre a bizalomra és kölcsönös tiszteletre alapozva még a nehéz kérdések is megoldhatók és lezárhatók lesznek" - jelentette ki a tárcavezető.
A tárcavezető megemlítette: a Csanádpalota-Nagylak II autópálya-határátkelőhely megnyitása után öt évet kellett várni a második gyorsforgalmi összeköttetésre. Hozzátette: a tervek szerint négy év múlva, 2024-ben megnyithatják a harmadikat is Csenger és Szatmárnémeti között.
Lucian Bode Románia közlekedésért, infrastruktúráért és kommunikációért felelős minisztere kijelentette: a román kormány kiemelt feladatként kezeli az infrastruktúra fejlesztését. Augusztus 24-én fogadta el a kabinet azt a memorandumot, amely lehetővé teszi a kormányközi megegyezést a Szatmárnémeti - Csenger gyorsforgalmi út megépítéséhez. A román tárcavezető is 2024-re ígérte a két ország közötti harmadik autópálya-határátkelő megnyitását.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.