A kétszintes létesítmény egy irodaépületből és egy raktárcsarnokból áll, ahol a munkálatokban a Peri Kft. termékei is segítséget nyújtottak a szakembereknek.
Zajlik a szerkezetépítés, illetve a csarnoképület tömörített ágyazatát is készítik a Ravak új logisztikai és szakemberképző központjában. A Kistarcsa külterületén található épület kivitelezése áprilisban kezdődött meg.
Ahogy azt korábban megírtuk, Vajányi László, a RAVAK Hungary Kft. cégvezetője elmondta: a RAVAK elkötelezett a szakember képzésben. A jövőre elkészülő új kereskedelmi és szakemberképző központban gyakorlati oktatások valósulhatnak meg az iskolákkal együttműködve.
A kereskedelmi központ egy 1100 négyzetméteres kétszintes irodaépületből, valamint egy 3600 négyzetméteres raktárcsarnokból áll majd.
A fejépület monolitszerkezetei a PERI fal-, födém- és pillérzsalu rendszerei segítségével készültek. A PERI TRIO és DOMINO keretvázas zsaluzatai az egyszerű szerelésnek és rövid zsaluzási időnek köszönhetően nagyban hozzájárultak a költséghatékony munkavégzéshez.

A monolitszerkezetek zsaluzása gyorsan haladt, és kevés kiegészítő elemre volt szükség. A födémek zsaluzásához a PERI fatartós MULTIFLEX födémzsalu rendszere nyújtott optimális és rugalmas megoldás.
Az épületben azokat a szakembereket fogják képezni, akik a RAVAK-termékek beépítésével foglalkoznak, de a fő tevékenység a kereskedelem lesz.

A földszinten bemutatóterem létesül, ahol a termékeket meg lehet majd tekinteni, az emeleten pedig az oktatóterem kapott helyet. Ennek a teremnek lesz egy műhelyrésze is, ahol a szakemberek megtanulhatják a termékek beépítését élesben is.
A munkálatok tervezett befejezése 2020. szeptember vége.


















A befejezéshez közeledik Horvátország eddigi legjelentősebb, mintegy 700 millió eurós ipari projektje, az INA olajipari vállalat rijekai olajfinomítójának korszerűsítése. Az INA 49,08 százaléka a Mol-é, 44,84 százaléka a horvát államé.
2027 végére megvalósuló, csaknem egymilliárd forintos beruházás indult a Körös-Maros Nemzeti Parkban.