A létesítményben egy 176 és egy 305 fős előadótermet is építenek tolmácshelyiséggel és 32 csatornás tolmácspulttal.
Keresik a kivitelezőt a Semmelweis Egyetem Kínai Orvoslási tanszékének kialakítására. A hat emeletes épület kialakítását már korábban ünnepélyesen bejelentették, most közel került a teljes megvalósuláshoz a projekt.
A hagyományos kínai orvoslási részleget a VIII. kerületi Szentkirályi utca-Vas utca között található egyetemi tömbben hozzák létre, itt egy új épületet emelnek. Ehhez korábbi információk szerint 1,357 milliárd forint többletforrást biztosítanak az egyetem karának, illetve az intézmény is hozzájárul a beruházáshoz 800 millió forinttal. Az épület teljes alapterülete 4550 négyzetméter lesz a most megjelent uniós közbeszerzés adatok szerint.
A központban a három 50 fős tanterem, a két demonstrációs terem és a tíz labor mellett kialakítanak továbbá:
A BuildEXT irodájában elkészített tervek alapján alakítják ki a Tokaj-hegyaljai Tanuszodát.
A „ KE-VÍZ 21” Zrt. húsz hónapnyi intenzív munkája eredményeként elkészült a “Bodrog-parti Athénnek” is nevezett Sárospatakon, a Tokaj-Hegyalja Egyetem helyi védelem alatt álló, több mint százéves Lechner-épületének rekonstrukciója.