Az újjáépítétt intézmény fontos része lehet a XI. kerület hamarosan megújuló városközpontjának.
Új funkciót kap a XI. kerületi, Kelenföldi vasútállomás régi, mintegy 130 éves épülete: a Közlekedési Múzeum egyik intézménye válik belőle.
A tervek szerint a Kelenföldi vasútállomás épületében megvalósuló múzeumban a magyar vasút történetét is megtekinthetik majd az érdeklődők. Budapesten jelenleg nincs közlekedési múzeum; bár a nagy közlekedési múzeum tervei már elkészültek, de megvalósítása még jó néhány évig eltarthat. Ugyanakkor egy ilyen intézmény a legnépszerűbb múzeumok közé tartozik, és korhatár nélkül bárkinek érdekes kikapcsolódást jelent.
A beruházás kiviteli terveinek mintegy 100 millió forintos költségét a XI. kerületi önkormányzat és a Miniszterelnökség közösen állja.
A XI. kerületnek hamarosan új és modern városközpontja lesz, 2020-ban várhatóan elkészül az Etele Pláza is. Többek közt ezért is fontos, hogy a megújult központban minél előbb meginduljon tervezés, amelynek eredményeként a vasútállomás épülete a Közlekedési Múzeum telephelyeként működik majd a jövőben.
A befejezéshez közeledik Horvátország eddigi legjelentősebb, mintegy 700 millió eurós ipari projektje, az INA olajipari vállalat rijekai olajfinomítójának korszerűsítése. Az INA 49,08 százaléka a Mol-é, 44,84 százaléka a horvát államé.
2027 végére megvalósuló, csaknem egymilliárd forintos beruházás indult a Körös-Maros Nemzeti Parkban.