2024.03.29, Péntek
Óriási gyárberuházás érkezik Nyugat-Magyarországra
Illusztráció

Óriási gyárberuházás érkezik Nyugat-Magyarországra

MTI

2019.11.28. 13:53 - Almási Krisztina

A fejlesztés egy 30 hektáros területen valósul meg, ahol 15 ezer négyzetméternyi tiszta gyártóterületet alakítanak ki.

Hirdetés

A Schaeffler-csoport 23,5 milliárd forintos beruházással új gyárat épít Szombathelyen, amelyhez a kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A vállalat úgy döntött, hogy az új autóipari korszakra történő átálláshoz szükséges beruházását Magyarországon valósítja meg, amely az új gyáregység kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik majd. A beruházás 2020 februárjában kezdődik, és az év végére befejeződik.

Az új gyár egy 30 hektáros területen, a régi gyártól 3 kilométerre, zöldmezős beruházással épül meg. A 18 ezer négyzetméternyi területből 15 ezer tisztán gyártóterület lesz. A fejlesztés 150 új munkahelyet teremt.

Az átadón a Schaeffler az autóipar jövőjét górcső alá véve arra számít, hogy

2030-ban a mostani termelésszám mellett az összes autó 30 százaléka tisztán elektromos, 40 százaléka hibrid lesz, és csupán 30 százaléka lesz kizárólag belső égésű motorral kialakítva.


Az elektromos autók számának növelése az irány

A Schaeffler, amely a világ 23. legnagyobb autóipari beszállító vállalata, új vállalati stratégiája keretében folyamatosan növeli az elektromos autók komponenseinek gyártási kapacitását. A Schaeffler-csoport családi tulajdonú vállalat, ipari és autóipari beszállítóként több mint 50 országban mintegy 170 vállalata működik. A vállalat nyolc fő stratégiai pillért határozott meg, ezek közé tartozik az Ipar 4.0, a digitalizáció és az elektromobilitás.

A vállalalat stratégiájában négy fókuszterületet szerepel: a környezetbarát hajtóművek, a városi mobilitás, a városok közötti mobilitás, valamint az energialánc.

Németország továbbra is a legnagyobb beruházó Magyarországon, hatezer német vállalat több mint 300 ezer magyar embernek ad munkát.

A Schaeffler Magyarországon két gyárral és egy értékesítési irodával van jelen. A szombathelyi vállalat 20 éves múltra tekint vissza, jelenleg mintegy 3300 munkavállalóval működik, így a régió legnagyobb munkáltatója. Autóipari beszállítóként komponensek előállításával foglalkozik, emellett kutatási-fejlesztési központtal rendelkezik.

Mi épül?Szombathelyelektromos autózöldmezős beruházásüzemépítésüzemfejlesztés

Hírlevél

Hirdetés