A Széchényi Ferenc által építtetett kastélyban újjáépítik a tetőt, kiépítik a villámvédelmet és elvezetik a csapadékvizet.
Tavaszra megújul a Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégium - tájékoztatta az intézmény igazgatója az MTI-t. Komáromi Móric elmondta, az intézmény 417 millió forint uniós támogatásból újulhat meg március végéig.
A tavaly januárban megkezdett fejlesztésnek köszönhetően rekonstruálják a központi kastély épületet, melyet 1782-ben Széchényi Ferenc építtetett. Ujjáépítik a tetőt, kiépítik a villámvédelmet és elvezetik a csapadékvizet.
Az épületben új válaszfalakat alakítanak ki, nyílászárókat cserélnek és felújítják a vizesblokkokat. A tantermekben kicserélik a bútorzatot, interaktív táblák és laptopok segítik majd az oktatást. Az intézményvezető elmondta azt is, hogy
mindezek melett új röplabdapályát és 80 kerékpár elhelyezésére alkalmas tárolót alakítanak ki.
Közölte: az intézmény 2012 óta a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság fenntartásában működik. Jelenleg 286 tanulója van az iskolának, a kollégiumban 184 diák lakik.
A főváros történelmi központjában épülő modern luxus társasház kivitelezését a SWIETELSKY Magyarország Kft. végzi el.
Az Épkar Zrt. kivitelezésében valósul meg a Széchenyi tér és környezete teljes körű felújítása. A Mohács 500 emlékévben megvalósuló fejlesztés egységes arculattal, látványos közösségi terekkel és új városi funkciókkal gazdagítja a belvárost.