Öt medencével és 1300 fős lelátóval jön létre új uszoda a 115 éves fürdő területén.
Ütemterv szerint haladnak az új soproni uszoda építési munkálatai – derült ki a helyszínen tartott sajtóbejáráson. Ahogy azt korábban már megírtuk, a városi strand területén a Csík Ferenc Uszoda fejlesztése a Modern Városok Programban valósul meg a West Hungária Bau Kft. és Fertődi Építő Zrt. kivitelezésében.
„Ez az uszoda a következő 100 évnek készül. Az utánunk lévő generációknak csak élveznie kell a szépséget, hiszen jelenleg Sopronban minden épül és szépül” – hangzott el az eseményen.
Az eseményen az is kiderült, hogy hamarosan mérföldkőhöz érkezik a beruházás: beemelik az uszoda tetőszerkezetét tartó, 42 méter hosszú, ragasztott fagerendákat.
Az új fedett uszodában egy 25 méter széles és 50 méter hosszú, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas medencét, valamint egy 25 méter széles és 25 méter hosszú kismedencét, továbbá egy melegítő és egy tanmedencét alakítanak ki. Továbbá szaunát, jakuzzit és egy kondicionáló termet is létesítenek az öltözők mellett.
Az épülethez egy kétszintes előcsarnok is épül, innen érhető majd el az 1300 ülőhelyes lelátó. Az uszoda bejáratánál 160 személygépkocsinak és 5 busznak helyet biztosító parkolót alakítanak ki.
Az uszodafejlesztésen túl egyebek mellett a városban:
A főváros történelmi központjában épülő modern luxus társasház kivitelezését a SWIETELSKY Magyarország Kft. végzi el.
Az Épkar Zrt. kivitelezésében valósul meg a Széchenyi tér és környezete teljes körű felújítása. A Mohács 500 emlékévben megvalósuló fejlesztés egységes arculattal, látványos közösségi terekkel és új városi funkciókkal gazdagítja a belvárost.