A 65 milliárdos beruházás részeként egy tréning- és egy konferenciaközpont is épül, valamint egy szállodát is kialakítanak a területen.
A magyar kormány korszerű, multifunkciós és gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz többek közt a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros-versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is – jelentette be Palkovics László miniszter a projektindító sajtótájékoztatón.
A beruházás a pályaépítés mellett kiterjed a kiszolgáló-létesítmények, egy tréningközpont, egy konferenciaközpont és egy szálloda építésére is – mindezek együttesen 65 milliárd forintba kerülnek majd.
A MotoGP jogtulajdonosával, a Dorna Sports-cal kötött megállapodás nyolc évre szól, az első versenyt 2023-ban rendezik meg a kelet-magyarországi pályán.
Palkovics László az eseményen elmondta azt is, hogy a MotoGP beruházás eredményeként pedig Győr és Kecskemét után Debrecen, illetve a kelet-magyarországi térség is a magyar járműipar központjává válik. Hozzátette: a kormány elfogadta az autó-motorsport stratégiát, amely kiterjed az infrastruktúra-fejlesztésre, az oktatásra és edzőképzésre, illetve a sportág jövőbeli támogatására is.
Talmácsi Gábor gyorsaságimotoros-világbajnok kifejtette, hogy a MotoGP a világ negyedik legnézettebb sportja. Jelenleg évi 20 futam szerepel a versenynaptárban, amire a hajdúnánási pálya elkészül, 22-ben maximálták a versenyek számát, ezek közül az egyik Magyarországon lesz.
A leendő MotoGP pálya Hajdúnánás határában, a Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza háromszög súlypontjában helyezkedik majd el, és jelentős mértékben hozzájárul a térség gazdasági, turisztikai fejlődéséhez. Az építkezéssel Kelet-Magyarország felkerül a világtérképre, a beruházás az egész ország számára marketing és turisztikai érték.
A beruházásban 324 lakás és egy szálloda épül a Vizafogó park mellett. A területen csaknem 4800 négyzetméter zöldfelület is helyet kap.
Az új szemeszterben, új épületegyüttesben kezdődik az oktatás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A hallgatók birtokba veszik az intézmény mintegy 25 ezer négyzetméteres épületegyüttesét, a Gróf Széchenyi Ödön Képzési Központot. A ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezésében, az Óbuda Group tervei alapján egyebek mellett 220 férőhelyes kollégium és egy, a gyakorlati képzést támogató tűzoltóállomás is épült.