A megyeszékhely családtámogatási osztályának központjául is szolgáló épületen korábban az Euro Generál már dolgozott, most pedig energetikai modernizációt végeznek el.
Az Euro Generál Zrt. folytatja Győrben a Szent Imre úti megyei kormányhivatali épületének felújítását – derül ki a közbeszerzési adatokból. A magyar cég, amely tavaly már elvégezte a háromemeletes, nagy forgalmú épület felújításának egy ütemét nettó 118 millió forint értékben, most a tömb energetikai korszerűsítésbe kezdhet bele.
A nemrég elnyert, 159 millió forintos új projektben többek között épületgépészeti, napelemes, tetőszerelési és homlokzati fejlesztésekre kerül sor, illetve a nyílászárók is megújulnak.
Emellett a beruházás része az informatikai hálózat modernizálása is.
Az épület a megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Adategyeztetési és Nyugdíjbiztosítási Osztály két részlegének is otthont ad. Az Euro Generál a Szent István úti kormányhivatal projektjein kívül is gyakran dolgozik Győrben és állami hivatalok fejlesztésén is: tavaly lapunk beszámolt az Arató utcai kormányhivatal hasonló jellegű fejlesztéséről is, mely decemberben zárult le.
A Magyar Vakond kivitelezésében megújult a település teljes szennyvízkezelő infrastruktúrája.
A sertésnevelő telep négy épületében összesen mintegy 14 ezer négyzetméteren nevelnek sertéseket.