Közel félmilliárd forintból újult meg a fedett vásárcsarnok és a piac területe, illetve nőtt a parkolóhelyek száma, valamint a zöldterület aránya is.
Átadták szombaton Kőszeg új piacterét. Az osztrák határ közelében fekvő Vas megyei város fontos köztere 445 millió forintos projektben kapott fejlesztést, melyet részben az uniós Terület- és Településfejlezstési Operatív Program (TOP) támogatásával, részben pedig hazai forrásokból finanszíroztak.
A projekt kivitelezését a kőszegi Szárnyasép Kft. és a fővárosi BIT-ÉP Kft. konzorciuma végezte el. A fejlesztésben először elbontottak összesen mintegy 1100 négyzetméternyi épületet, majd
Az átadási ünnepségen elhangzott: a piac felújítását a helyi tűzoltóság áthelyezése tette lehetővé, amihez szintén pályázati támogatást kapott a város, így összességében egy közel hétszáz millió forintos fejlesztés részeként valósulhatott meg a projekt.
Básthy Béla polgármester hangsúlyozta: a felújított piactérnek elsősorban kereskedelmi funkciója van, a városlakók kiszolgálására hivatott,
de egyben közösségi tér is, amely szervesen kapcsolódik a történelmi belvároshoz.
A fejlesztés nyomán a verpeléti iskola főépülete átalakul, így az oktatás egy helyre koncentrálódhat. A beruházás célja korszerű, energiahatékony és befogadó oktatási környezet kialakítása.
A bővítés nyomán új szintre léphet a hazai sebészeti és kardiovaszkuláris képzés és kutatás, erősítve az innovációt és a betegellátás fejlődését.