2024.10.04, Péntek
Uszodát és tornacsarnokot is kap egy hátrányos kistérség
Illusztráció (Szentiváni János/hazai.kozep.bme.hu)

Uszodát és tornacsarnokot is kap egy hátrányos kistérség

MTI

2020.11.19. 09:52 - Almási Krisztina

Sarkadon egy 1300 négyzetméteres tanuszoda épül, melyben egy 25 méteres medence is helyet kap, valamint a helyi általános iskolához kapcsolódóan egy szintén 1300 négyzetméteres sportcsarnok is épül.

Hirdetés

Több mint egymilliárd forintból épülhet tanuszoda a Békés megyei Sarkadon, ahol közel 1,4 milliárd forintból városi tornacsarnok is épül.  Mokán István polgármester elmondta, hogy a beruházással évtizedes álom valósul meg, ugyanis a sarkadi kistérségben – amely az ország egyik leghátrányosabb kistérsége és Sarkad az egyetlen városa – nincs uszoda vagy fürdő.

A munkaterületet két héten belül átadják a kivitelezőnek, akinek 480 nap áll rendelkezésre a projekt befejezéséhez.

A beruházás keretében parkolókat is építenek, valamint a zöldfelület-rendezést is elvégzik. Az uszoda 2022 nyarán már biztosan megnyitható – jelentette ki a polgármester, aki egyúttal reményét fejezte ki, hogy az uszoda a szabad időszakokban nyitva áll majd a nagyközönség számára.


1300 négyzetméteres uszoda épül

2017 nyarán született egy kormányhatározat, amely nevesítette, hogy Sarkadon tanuszodát építenek. Az önkormányzat még abban az évben ingyenesen állami tulajdonba adta az egykori sportpálya 4670 négyzetméteres területét.

Ide terveztek egy 1300 négyzetméteres uszodát, amelyben egy 25 méteres medence és egy kisebb tanmedence kap helyet.

Az üzemeltető a Nemzeti Sportközpontok lesz, a közbeszerzést feltételesen már lefolytatták, a szerződés a kormányhatározat megszületésével hatályba lép.


Jövő nyárra elkészül a város tornacsarnoka

A településen egy másik sportberuházás is zajlik: a Kossuth utcai Sarkadi Általános Iskolában egy 1300 négyzetméteres városi tornacsarnokot építenek, amely méretét tekintve magába foglal egy szabványos kézilabdapályát, melyben egyidejűleg három testnevelés órát lehet majd tartani.

A beruházás a tervek szerint jövő év augusztus 31-én zárul, és az is nyitott lesz iskolán kívüli programok számára is.

Az évtizedek óta várt tornacsarnok építése nemcsak minőségi sportolási lehetőséget, hanem a kivitelezés időszakában és azt követően munkahelyeket is teremt

Mi épül?sportberuházásokSarkadtanuszodauszoda

Hírlevél

Hirdetés