Hosszú távú cél, hogy közösségi programoknak is otthont adjon a tér.
Megújul Óbuda egyik legnagyobb forgalmú csomópontja, a Szentlélek tér – derül ki a pestbuda.hu cikkéből. A téren eddig álló régi bódékat január folyamán már elbontották, ezek helyére kerülnek majd az új építmények.
A tér felújítására 2020 augusztusában kiírt pályázatot a Minőségi Óbudáért Konzorcium nyerte meg. A pályázat egyik célja pedig az önkormányzat korábbi közlése szerint az volt, „hogy az érkezőket egységes építészeti és a tér műemléki környezetéhez illő, azzal harmonizáló kép fogadja”.
A felújítás következő lépéseként a III. kerületi önkormányzat szerződést köt majd a nyertes konzorciummal, ezt követően kezdődhet meg a kiviteli tervek elkészítése.
A tervek szerint a tér felújítása több szakaszban zajlik majd: az I. ütemben megvalósul egy grilles reggeliző, kávézó és nemzeti dohánybolt, valamint nyilvános illemhely, amely várhatóan 7–23 óra között lesz nyitva. A tér közepére tervezett épület csak később, a fejlesztés tervezett II. ütemében készülhet el, három éven belül.
Hosszú távú cél, hogy közösségi programoknak is otthont adjon a tér, például bringás reggeliknek.
Mindezek mellett a Szentlélek tér állapotának megóvása és tisztán tartása is kiemelt, folyamatos figyelmet kap majd.
Aláírták a Köztestületek Háza tervezési és kivitelezési szerződését, amivel újabb szakaszba lépett a Magyar Építészeti központ és Múzeum beruházása.
Befejeződött a körépület és a régi tanügyi épület 517 millió forintos felújítása Kaposváron. A fejlesztéstől 30–35 százalékos energiamegtakarást várnak.