A közel egymilliárd forintos fejlesztést a Strabag végzi el.
Már korábban is számoltunk be olyan fejlesztésről, amit a Strabag Építő Kft. vállalt el a jelentős beruházásokkal előre lépő Pécsi Tudományegyetemen. Most újabb fejlesztés indulhat el a cég kivitelezésében: mintegy 960 millió forintból építkezik az egyetem, uniós támogatással – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.
A Honvéd utcai orvosi kari telephelyen állatházat alakítanak ki a projektben, egy régi raktárépület újul meg és kap új funkciót – tudta meg lapunk az egyetem illetékes munkatársától.
A fejlesztésben többek között kialakítanak
A munkák során több mint 304 négyzetméternyi teherhordó falat, illeve mintegy 1500 négyzetméternyi válaszfalat építenek, valamint több, mint 3000 négyzetméteren vakolnak oldalfalakat is. A munkára a nyertes Strabagon kívül pályázatot nyújtott be a ZÁÉV Zrt., a Kőház Zrt és az Aktív Kft. is.
Különleges nehézségekkel szembesült a KE-VÍZ a nagykállói Kállai Kettős Rendezvény- és Konferenciaközpont építése során.
Átfogó, de a környezetet tiszteletben tartó fejlesztés indul a Komárom-Esztergom vármegyei településen.