A Market kivitelezésében épülő multifunkciós aréna munkálatai ütemterv szerint zajlanak, a teljes befejezés idén év végén várható.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Market Építő Zrt. végzi a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Eb-re készülő, akár 20 ezer néző befogadására alkalmas aréna kivitelezését. A komplexumot a budapesti népligeti buszpályaudvar mögötti területen, a Gyáli út és az Üllői út között építik.
A multifunkciós csarnok az összes létező teremsportág számára is megfelelő szabványokkal, méretekkel és kialakításokkal rendelkezik,
így például kosár-, röplabda-, jégkorong- és teniszmérkőzéseket, korcsolyasport eseményeket, illetve bizonyos lovas és motoros versenyeket is rendezhetnek majd benne. Mindezek mellett nagykoncertek, rendezvények, kiállítások helyszínéül is szolgálhat.
A beruházás előrehaladásával kapcsolatosan Silling Balázs, a Market Építő Zrt. főépítésvezetője adott tájékoztatást lapunk megkeresésére. A szakember arról számolt be, hogy a kivitelezés nagy erőkkel zajlik a szigorú járványügyi előírások betartása mellett.
A munkaterületet 2019 szeptember elején vette át a vállalat, a munka ekkor kezdődhetett meg. A bontási műveleteket követően elkészültek a nagytömegű földmunkák, majd az alapozás.
Jelenleg a közmű- és útépítési munkák vannak folyamatban, illetve az épületen belül a szakipari munkák zajlanak, úgy mint, gépészeti és elektromos alapszerelések, lakatosszerkezetek elhelyezése, felületképzések, illetve technológiai szerelések.
Az épület tartószerkezete néhány héten belül elkészül, továbbá homlokzatépítési, tetőlemezelési és szigetelési munkák is folynak jelenleg.
A főépítésvezető hozzátette azt is, hogy az építkezés során kihívást jelent a rendkívül bonyolult épületszerkezeti kialakítás, valamint a Design & Build, azaz gördülő konstrukció. Ez utóbbi során a tervezés és a kivitelezés folyamatosan összedolgozik, figyelembe veszi egymás véleményét, tapasztalatait.
Kihívás továbbá a projekt méreteihez képest rendkívül rövid határidő, ugyanis a komplexumnak 2021 végéig kell elkészülnie, hogy az Európai Kézilabda Szövetség még az Eb előtt próbamérkőzések során tesztelhesse.
A beszámoló során lapunkat a számok nyelvén is tájékoztatták a beruházásról:
Napi szinten a munkaterületre belépők száma 950-1050 fő között mozog. Jelenleg 4 toronydaruval, 12 autódaruval és 28 nagyméretű mobil karos emelővel folyik a kivitelezés.
Az építkezés során egy új bekötőút is épül: a Fék utca folytatódik majd egészen az Üllői útig, ennek a telken belüli szakasza előrehaladott állapotban van, már az aszfaltozási munkák zajlanak. A telken kívüli szakaszon a közművek kiváltása történik jelenleg.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.