A Békés megyei település zárt és szabadtéri piacrésszel bővült.
Az Épcenter Építőipari és Kereskedelmi Kft. kivitelezésével termelői piacot alakítottak ki a Békés megyei Kondoroson csaknem 190 millió forint európai uniós támogatásból.
A település központjában felépült egy fedett, csaknem 300 négyzetméter hasznos alapterületű zárt tér piacfelügyelő irodával és nyilvános, akadálymentesített illemhelyekkel. Az épületben három kisebb üzletteret is kialakítottak raktárakkal és öltözőkkel, a tetőre pedig napelemrendszert telepítettek.
A szabadtéri piacrészt árkádszerű felépítéssel valósították meg, ott 60 fertőtleníthető, vandálbiztos árusítóasztalt helyeztek el.
A piac előtti téren 30 új parkolóhelyet létesítettek, és több kerékpártárolót is kihelyeztek. Az elektromos gépjárművek számára pedig töltőállomást biztosítottak. Az árusítás a héten elkezdődött, amiről Ribárszki Péter polgármester úgy nyilatkozott,
a piac számos család megélhetéséhez járul hozzá és a jövedelmek helyben tartását is szolgálja.
Két beruházás kivitelezése kezdődhet el Tiszaderzsen, amelyek a Tisza-tó térségének turisztikai és vízi infrastruktúrájának fejlesztését célozzák. A kikötő bővítése, egy 92 méteres gyaloghíd megépítése és a kemping modernizálása vár a projekt megvalósításával megbízott cég szakembereire.
A 2011-es építése és a 2022 bővítése után a veresegyházi iskola fejlesztését az utolsó épületszárnnyal fejezheti be az EBH.