A Colas és a HE-DO konzorciuma többek között Zagyva-hidat is épít a NIF beruházásában.
Lapunk folyamatosan figyelemmel kíséri a jászberényi elkerülő építkezését, melyet a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából valósít meg a Colas Út Kft. és a HE-DO Kft. konzorciuma. A beruházás során a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város elkerülőjének harmadik és egyben utolsó szakasza épül meg, amivel teljessé válik az útvonal.
A projektben az új, 2x1 sávos út 4,5 kilométeren épül meg, és a 32. számú főutat köti majd össze a 31. számú főúttal – nyilatkozta Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője. Az útszakasz a 32. számú főútnál nyomvonalkorrekcióval indul, és a tervezési szakasz végén, a 31. számú főúti csomópontnál a meglévő körforgalomhoz csatlakozik. Emellett az új nyomvonalon a Gyilkos ér I. belvízcsatorna és a Kis-Gyilkos csatorna közös medre felett 12 méter hosszú, kéttámaszú, előregyártott, vasbeton tartós gerendahíd készül el – tette hozzá a szóvivő.
A Zagyva folyó keresztezésében pedig háromnyílású, 66 méter hosszú, szintén előregyártott, vasbeton tartós gerendahíd épül.
Végül pedig az új nyomvonal és a 3203. sz. Gyöngyös-Jászberényi út keresztezésében egy 25 méter sugarú, négyágú körforgalmú csomópont épül, melynek gyöngyösi ágát 150 méteren, jászberényi ágát pedig 500 méteren újítják fel.
Írtunk már a beruházásban alkalmazott modellező technológiákról, most pedig a Colas építésvezetője, Molnár Ferenc tájékoztatta lapunkat a munka előre haladásáról.
Elmondta: a tavaly májusban elrajtolt munkálatok először a fák kivágásával és a humuszolással haladtak, jelenleg pedig a töltésépítési feladatokra mellett a közművek kiváltásán dolgoznak. A vezető szakember kifejtette: a főldműépítéshez szükséges humuszolás során mintegy több mint 300 ezer köbméternyi földet mozgattak meg.
A pályaszerkezet építését várhatóan ez év júliusában kezdik el a kivitelező cégek
– tájékoztatott. Hozzátette még: a koronavírus nem volt hatással a kivitelezési munkálatokra. Minden résztvevő nagy hangsúlyt fektetett a biztonsági előírások betartására – hangsúlyozta.
A fejlesztés eddigi érdekességei és kihívásai közül kiemelte a földműépítési munkákat a 27+000-28+400 kilométerszelvények közti szakasz bal oldalán, ahol a stabilizált földmű kialakítása és a vízzáró agyagmag megvalósítása során jó hatékonysággal tudtak dolgozni. Az szakember rámutatott: napi 3-4 ezer köbméternyi anyagot szállítottak be, amit a használt modern technológiáknak köszönhetően gördülékenyen tudtak beépíteni is.
Végezetül Molnár Ferenc még fontosnak érezte kiemelni: a projektben elkészülő útszakasz forgalomba helyezését követően
a legrövidebb és leggyorsabb útvonalon kötik majd össze a 31. és 32 sz. főutakat, elkerülve a jászberényi városi forgalmat.
A Klauzál tér zöld szigetként éledt újra.
Budapest 14. kerületének szívében, a Bosnyák tér mellett születik meg a Bayer Construct cégcsoport beruházásában és generálkivitelezésében Zugló új városnegyede, a Zenit By Bayer. A 8 épületből álló komplexum egyetlen lakóépülete, a 168 lakásos Zenit Residence építésénél a szakkivitelezők a Mapei termékeit alkalmazták a homlokzati rendszer, a beltéri hidegburkolás és a teraszok emelt álpadlós rendszerének kialakításánál is, összesen majdnem 20 000 m2 felületen - derült ki a Mapei Kft. lapunkhoz eljuttatott közleményéből.