2021.09.26, Vasárnap
Megkezdődtek az alapozási munkálatok a József főhercegi palotán
Fotók: Magyar Építő Zrt.

Megkezdődtek az alapozási munkálatok a József főhercegi palotán

magyarepitok.hu

2021.09.14. 07:00 - Gyöngyösi Klaudia

Az épületet a Nemzeti Hauszmann Program keretében eredeti állapotában rekonstruálják, ennek első ütemét pedig a Magyar Építő Zrt. kivitelezi.

Hirdetés

Megkezdődtek a bontási és alapozási munkálatok József főherceg egykori palotájának rekonstrukciója kapcsán a budai Várnegyedben – tudta meg lapunk.

Fotók: Magyar Építő Zrt.

 

Az első ütemet kivitelező Magyar Építő Zrt., július 15-én írta alá a szerződést, majd 16-án át is vette a munkaterületet.

József főherceg a korábbi, XVIII. század végén épült úgynevezett Teleki-palotát 1902-ben Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján historizáló stílusban építtette át a Szent György téren. A palotát az 1945-ös ostrom idején súlyos találatok érték, majd ezt követően 1951-ben munkásszállóvá alakították, amely további állapotromlást eredményezett. Végül 1968-ban teljesen elbontották az épületet.

 

Az épület külsejét az eredetihez hűen rekonstruálják

A több ütemben felépülő épület külsejében hűen tükrözi majd az egykori József főhercegi palotát, belsőépítészeti, épületgépészeti és üzemeltetési szempontból ugyanakkor modern megoldásokat is alkalmaznak majd a szakemberek a kivitelezés során.

A palota épülete kulturális, turisztikai és irodai funkciókat lát majd el vegyesen.  Külső falszerkezete, valamint díszei és a belső termei komoly szaktudás útján valósulnak meg. Tartószerkezete a mai kornak megfelelően vasbetonból készül majd, a belső helyiségek többsége viszont modern kialakítású lesz.

 

Megindultak a munkálatok

Az állapotfelmérés mellett már megkezdődött a régészeti felügyelet, a lőszermentesítés, a georadar, valamint a felvonulási és előkészítői munkák. Ezt követően pedig további organizációs feladatok mellett tömedékelési munkák kezdődnek majd régészeti felügyelet mellett.

A létesítményt a Nemzeti Hauszmann Program keretében építik újjá a hozzá tartozó, neoreneszánsz stílusban épült egykori istállóval és a mesebeli palotakerttel.

 

A projekt részeként csökkenhet a Vár autóforgalma

Ahogy azt korábban már megírtuk: a kert összeköttetésben áll majd az alatta elhelyezkedő, középkori zsidó rituális fürdővel, a Mikvével, amely lépcsőn és lifttel egyaránt megközelíthető lesz. A kertből a látogatók a szintén újjáépülő Ybl lépcsőn lesétálhatnak majd a következő években megújuló nyugati kertekbe is.

Mindezek mellett a beruházás része a Várgarázs III. megvalósítása is, mely a Palota úton mintegy 300 autónak fog helyet biztosítani. A mélygarázs célja, hogy segítsen enyhíteni a környék parkolási problémáit, ezáltal lehetővé téve a budai Vár autóforgalmának további csökkentését.

Galéria

Mi épül?Magyar Építő Zrt.BudapestBudai várVárnegyedműemlékfelújításműemlékpalota

Hírlevél

Hirdetés